Híreink

|

Telefonos átverés
A floridai Orlandóban, a Hilton Garden Innben 10 ezer dolláros kárt okozott egy házaspár, mikor betörték az ablakot a WC-tartállyal, és áttörték a szomszéd szobával közös falat.
A szálloda vendégei, Mark és Lisa Kantoriski, egy telefonhívást kaptak, melyben állítólag a hotel személyzete utasította őket, hogy gázszivárgás miatt a fenti módszerrel meneküljenek a szobájukból és mentsék ki a szomszédban lakó vendéget is a falon keresztül. A pár gondolkodás nélkül cselekedett, eszükbe sem jutott, hogy valaki felültette őket.
A helyszínre kiérkező rendőrök szerint a szálloda nem tarthat igényt kártérítésre, a házaspár azt hitte, hogy valóban vészhelyzetről van szó. Hülyeség ellen pedig nincs jogszabály.

Big Mac
Ausztráliában egy tudós kísérletet végzett a Big Mac-kel, azt kutatva, hogy mennyi tartósítószert tartalmaz. Betette a szendvicset egy fiókba, majd kivette egy év múlva. Nem volt rajta penész, csak a zsömle száradt meg. A férfi a szendvicset felmelegítette a mikróban, majd elfogyasztotta.
A további fejleményekről nem tudunk semmit.

Jól megtervezett rablás
Az angliai Leeds-ben egy társaság eltervezte, hogy kirabol egy bankot. Alaposan felkészültek az akcióra, kibérelték a bank melletti üzlethelyiséget. Hozzáfogtak az üzlet pincéjéből egy alagutat ásni, a tervek szerint ezen át akartak behatolni a bank páncéltermébe. Több napi fáradtságos munkával el is érték céljukat, bejutottak a bankba. Ott aztán megdöbbenve látták, hogy teljesen üres az egész épület, mert időközben felújításba kezdtek, és a személyet a pénzzel együtt elköltözött.

Kresz vizsga
Dél-Koreában egy asszony már több mint 770 alkalommal rugaszkodott neki sikertelenül a Kresz- vizsgának. A 68 éves Choi Young-Cheol 2005 áprilisában írta meg az első tesztet, majd ezután naponta megismételte, később pedig heti egy-két alkalommal. A szükséges 60 pontból általában 50-et sikerül elérnie. Az idős asszony még mindig kitartóan próbálkozik, bár már több mint 3000 dollárt költött a vizsgadíjakra.

Hollywood igazi története
Sokan gondolják, hogy Hollywood, a filmipar fellegvára azért éppen Kaliforniába települt annak idején, mert ott mindig süt a nap. Ez sem volt elhanyagolható szempont a régmúlt idők filmforgatásainál, de nem ez a valódi oka a helyválasztásnak.
Thomas Edison, a filmkamera bejegyzett feltalálója, szabadalmaztatta találmányát, és azok használatát Edison ügyvédei szigorúan ellenőrizték. A filmipar úttörőinek persze, eszük ágában nem volt fizetni a forgatásokért, így elhatározták, hogy az ügyvédektől a lehető legmesszebbre költöznek, de mégis az USA határain belül maradnak. Ezért esett a választásuk a távoli Kaliforniára, annak is a déli részére, ahonnan könnyen átmenekülhettek Mexikóba a törvény elől.

0 megjegyzés: