Darwin díjasok

|

Aki netán nem ismerné, hogy kiket is tisztelnek meg ezzel a kitüntetéssel, eláruljuk, hogy az olyan embereket illetve eseteket, amikor egy ember a létező legelképesztőbb módon veszti (ezek szerint nem túl értékes) életét. Íme néhány csak ízelítőül:

Inuiti faluban egy fiatalember próbálta megtalálni a módját, hogyan lehet olcsón lerészegedni, mivel nem volt pénze alkoholra. Benzinből és tejből kevert magának varázsitalt. Miután megitta, rosszul lett, lehányta a tűzhelyet a házában, amitől az kigyulladt, leégett az egész ház, benne ő és a nővére is.

Egy rendőrségi alkalmazott Ohioban fogadott egy hívást a 911-es segélyhívó számon. A kiérkezésig nem ismerték a részleteket, azon kívül, hogy valaki bejelentette, hogy az apja nem lélegzik. A helyszínre érkezéskor a rendőr a férfit arccal lefelé a kanapén találta meztelenül. Amikor megfordította, hogy ellenőrizze a pulzusát, és szükség esetén elkezdje az újraélesztést, égési sebeket vett észre a nemi szerv környékén. Miután a mentők megérkeztek és elmozdították a férfit, (aki már halott volt), a rendőrök alaposabban megvizsgálták a kanapét, észrevették, hogy a férfi egy lyukat vágott a matracba. Felnyitották a kanapét és rájöttek, mi okozta a halált. A férfi nyilvánvalóan bedugta a péniszét a matrac lyukába, két elektromos rezgőcsiszoló közé ( valószínűleg csiszolópapir nem volt rajta). A történet szerint, miután orgazmusa volt, a nedvesség rövidre zárta a csiszológépet, és az áramütés végzett vele.

Braziliában három ember repült egy géppel, szemmel láthatólag alacsonyan. Amikor egy másik gép közeledett, tréfából elhatározták, hogy a másik gép fölé repülnek.. A manőver végrehajtása során valahogyan elvesztették uralmukat a gép fölött és lezuhantak. Mindhármójukat halva találták, bokáig letolt nadrágban...

Decemberben Newtownban a 47 éves Ken Charles Barger véletlenül főbe lőtte magát, amikor az ágya melletti telefon csörgésére felriadva, a telefonért nyúlt. Ám helyette a 38-as Smith and Wesson pisztolyát ragadta meg, ami elsült, amikor a füléhez emelte.

Egy 27 éves francia nő elvesztette uralmát autója felett egy Marseilles-közeli autópályán és fának ütközött, súlyosan megsebesítve utasát, megölve saját magát. Ez még így önmagában egy közönséges autóbaleset lenne, ha nem derült volna ki, hogy a nő figyelmét a kulcstartóján fityegő tamagotchi játék vonta el a vezetéstől. Kis virtuális állatkája éppen éhes volt, és csipogással jelezte ezt. A vezető, miközben a megfelelő billentyűk segítségével megpróbálta megmenteni az elektronikus állatka életét, elvesztette a sajátját.

Egy ember meghalt, amikor a Mammoth Mountain sípályán egy habszivacs matracon csúszott le és a sífelvonó oszlopának ütközött. A baleset hajnali 3 óra körül történhetett a sheriff szerint. A 22 éves Matthew David Hubal és barátai egy turistaúton baktattak fel a sípályához, a sífelvonó egyik oszlopáról leszedték a habszivacs védőréteget és azon csúszkáltak le, amíg Hubal egy oszlopnak nem csapódott. A habszivacsot arra használják, hogy megvédje a síelőket, ha esetleg az oszlopnak ütköznének. A nyomozás során közben kiderült, hogy az oszlop mely megölte Hubalt pont az volt, melynek védőrétegét a srácok eltávolították.

Buxton, N.C - Daniel Jones (21) meghalt a tengerparti strandon, mert ráomlott a saját maga ásta homokgödör fala. Strandszomszédai szerint Jones gyakran ásott mély gödröt a homokba, mondván, véd a szél ellen. Legutoljára nyolc láb (két és fél méter) mélyre ásott le, és a gödör alján ücsörgött strandszékén, mikor ráomlott a homokfal. A strandolók kezükkel próbálták kiásni a szerencsétlent a homok alól, ám a művelet még a lapáttal felszerelt strandmentőknek is közel egy órába tartott.

A rendőrség közleménye szerint egy Olathe-i férfi szörnyethalt, miután egy vonat elütötte. Az áldozat autója lerobbant a 35-ös főúton és mivel nem sikerült megjavítania a helyszínen a járművet, telefonon akart segítséget hívni. A mozdonyvezető ekkor vette észre a férfit, amint az a sínek között állt. A mozdonyvezető elmondta, hogy látta, amint a férfi egyik kezében telefonnal állt a síneken, míg a másik kezét a fülére tapasztotta, hogy a közeledő vonat által keltett zaj ne zavarja a telefonhívás lebonyolításában.

Joseph, a Stevens Point Börtön húszéves lakója, körülményes módját választotta a szabadulásnak. Őrültnek akarta tettetni magát, hogy átszállítsák a kevésbé őrzött elmegyógyintézetbe, ahonnan könnyebb megszökni. Mit tenne egy őrült, ha börtönbe zárják? Joseph átgondolta a lehetőségeket, és úgy döntött, hogy felakasztja magát egy lepedővel, amíg el nem veszti az eszméletét, aztán a cellatársa szól az őröknek, akik majd levágják, és remélhetőleg elviszik a bolondok házába. Joseph szökési terve gyorsabban megvalósult, mint remélte. Felakasztotta magát, majd "szabadlábra helyezték" már másnap a temetőben.

Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyiségben aludt, és éjszakára becsukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt.

0 megjegyzés: